Azzal kezdődött, hogy kiscicám, Mesi 14-én betöltötte a 3 évet. Előző nap kapott egy aranyos cicás képeslapot, és annyira tetszett neki, hogy egész nap és másnap is azt hajtogatta, hogy pont ilyen cicát szeretne. Már meg is beszéltük, hogy a lassan 3 éves, de anyának sikertelen cicánk, Cirmike mellé be kéne szerezni Mesinek egy kiscicát.
Erre 15-én délután mire érek haza? A gyerekek meg a dédi mama egy kiscicát dédelgetnek. Hát, ez meg hogy került ide? Mire mama: leesett a padlásról! Van még fönt egy kis fekete is. Hát, döbbenet! Cirmike, a nem-anya-típus, kb. 1 hónapig titokban nevelgetett a padláson két édes kis cicát, az egyik pont olyan, amilyet Mesi szeretett volna, és pont a szülinapja után 1 nappal jönnek elő! Na de ilyet!
A cicák félősek, és folyton elbújnak, így sose tudom, hogy megvannak-e még, vagy örökre eltűntek... Az anyukájuk bezzeg igencsak szelíd jószág!
És ha már cicák! Régóta szeretnék én is kötni, horgolni játékokat, de valahogy eddig nem szántam rá magam. Eszembe jutott egy régi kis kötött cica szerűség, amit még a tesóm, Kriszti csinált egyszer. Igazából csak próbálgatta a kötést, és egy fehér meg egy rózsaszín kötött téglalapot kötött, azt varrtuk össze, kitömtük, elvarrtuk két sarkát, megkötő került a nyakára, hímeztünk rá szemet, orrot szájat, bajszot, és ennyi volt a cica. Most valami hasonlóval próbálkoztam, csak épp egy harisnyakötőtűvel kötött cső volt az alap. Elég nyomi lett...
De Lackónak nagyon tetszik, ez már a 6. állat, amivel alszik. És lenyúlta azt a próbadarabot is, ami a jövendő sálam mintája lesz majd a télen. Szóval azt a darab kötött izét a nyomi cica takarójának nevezte ki. Semmi nem vész kárba! :)
Ja, ha már a gyerekekről írtam, mutatok róluk egy képet is!
