Pages

KnitPro kötő- és horgolótűk

2009. november 18., szerda

Még az orvos előtt

Még mikor nem volt hivatalos diagnózisom a betegségemről, azért próbálkoztam ám a kötéssel! Így készülhetett el a bordó gyapjú csipke sálam. Annyira tetszik! Imádnivaló! A mintája pedig valami hihetetlen egyszerű!

A leírás már látható a Kötőtű.hu-n! (Figyelem! A megtekintéshez bejelentkezés szükséges!)

A fejemet nem ér nézni, csak a sálat. Már ami látszik belőle!


És a színátmenetes gyapjú sem hagyott nyugodni. Először elkezdtem belőle egy pulcsi félét, de kb. 50 sor után az lebontás áldozata lett. Pedig imádtam, ahogy alakult ki belőle a minta, csak rövidnek éreztem a passzét.


És a színét is imádom! Olyan természetes!


Aztán a fájós kezem miatt úgy gondoltam, nagy dologba nem fogok, meleg sapkát és sálat álmodtam bele. Kétszálasan, ráadásul visszahajtósra, hogy a fülem tuti ne fázzon! Így is érdekes minta jött ki, nagyon tetszik! Szerencsére most nincs nagy hideg, hogy ilyen meleg sapi kelljen. A kesztyű egyelőre álom, mert bár 1 hete kezelem, és - ahogy tudom - kímélem a kezem, mégsem az igazi még. A gyógyszer 10 napra elég, a kenőcsöt 2 hétig szabad használni, ha utána jobb lesz, kötök, ha nem lesz jobb, mehetek a reumatológiára...

De inkább mutatom a kis egyszerű bordás sapimat!



2009. november 16., hétfő

Kötés a tévében!

Ma a tévében, a reggeliben kifigyeltem két tök jó kötött pulcsit is, de most meglepődtem!

Juhé! Kötnek a tévében! És a kezdősort mutatja a csaj! Kaspókat dekorálnak vele.

Hajrá-hajrá! Tessék csak népszerűsíteni!!!!!!!!!!!!!!

Valami ilyen ruha volt egyszer Vandán, a mostani pulcsit nem nyomozom tovább!

2009. november 13., péntek

Mit nem fogok csinálni

Most, hogy kényszerpihenőre vagyok ítélve, csomó dolog jut eszembe, amit pont mostanra terveztem. Meg ami már be volt tervezve, csak halasztódik...

1. Mesinek egy szép tarka pulcsi, hosszított derékkal, olyan kisruha szerű valami.

2. Kötött angyalkák, amit már mutattam itt egyszer.

3. 2 db calorymetri rendelésre.

4. A piros kardigánom.

5. Horgolt csillagok.

6. Csipkesál Krisztinek.

7. Szürke kámzsanyakú, bő, rövid ujjú, azsúr mintás pulcsi nekem. Vagy valami hasonló.

8. Vastag kardigán rendelésre.

9. Vastag poncsó rendelésre.

10. Lackónak való pulcsi.

11. Gyapjú kesztyű és sapka nekem.

12. Karikás, horgolt nyaklánc új ötlet alapján.

13. Poncsó pulcsi, körbefutó mintával.

+1. Maradék fonalból tiritarka kígyó, és egyéb kötött állatfigurák.

Egyelőre csak röviden és tömören ennyi. Jaj, gyógyuljak már meg!

Amúgy halkan megsúgom, úgy néz ki 1 nap után, hogy hatásos lesz a kezelés!

Meg még táskák, pulcsik, karmelegítők, bolerók hada van a fejemben...
És bár fényképező lenne az agyam, ugyanis folyton megvalósítható modelleket látok mindenhol! Kirakatban, reggeli műsorokban, filmekben, még az ovibálon is... Meg a neten is ilyenekbe botlok... (Meg kellene tanulnom rajzolni...)


2009. november 12., csütörtök

Ínhüvelygyulladás

Hát, bejött a sejtés. Ínhüvelygyulladás. Két tabletta, egy kenőcs, csuklószorító... Plusz ne kössek, ne emeljek, ne erőltessem a kezem. Na de van egy 3 évesem, akit bicajon szállítok az oviba. Már eleve a bicajozás se túl kímélő, nemhogy a télicuccban 20 kilós csajt emelgetni... Na majd lesz valahogy, egyelőre remélem, hat a kezelés.

2009. november 11., szerda

Holnap

Még mindig fáj a kezem, már pontosan egy hónapja, így már nincs mire várnom, holnap orvoshoz megyek!

Tudom, nem kellett volna eddig várnom, de reméltem, hogy majdcsak meggyógyul, eredménye lesz a pihentetésnek, a kenőcsnek, a fájdalomcsillapítónak, vagy mittomén minek. Feladtam, nem javul. Max. megszoktam, és már annyira nem zavar. De mikor pl. 2 tányér megemelése közben úgy belenyilall, hogy könny szökik a szemembe, na akkor kicsit megijedek. Nem tudom, mi lehet. Vagyis alapból ínhüvelygyulladásra gondolok.

Kíváncsi vagyok, mit mond a doki, de kicsit félek is. Bár az is lehet, semmivel se leszek okosabb, mert ez csak a körzeti orvos...

Gondoljatok rám, légyszi!

2009. november 10., kedd

Jucuu - 1001fonal játék!

Nagy örömmel láttam ezt a játékot, amit nem hagyhatok ki! Jelentkezzetek ti is!


Jucuu saját festésű, kizárólag természetes anyagokkal festett zoknifonalából nyerhetünk, ha Jucuu blogján és az 1001fonal blogon is hagyunk egy-egy kommentet november 14-ig, és a blogunkban írunk egy bejegyzést.

Én szülinapi ajándékot szeretnék, de jelentkezzetek ti is! :-)

2009. november 3., kedd

Ha szuper kötőtűt szeretnél

Nem, sajnos most nem játék.


De ha szerettek kötni, kukkantsatok be a webshopba! Ugyanis megérkeztek a szuper dizájnos átlátszó és áttetsző rózsaszín, kellemes, meleg tapintású Spectra Acrylic kötő- és horgolótűk! Oké, műanyag, de köze nincs a hagyományos "fröccsöntött" ócskaságokhoz! Ezekkel tényleg jó kötni! Én már kipróbáltam!

Ja, és a lényeg! Ezek a tűk igazán megfizethetőek!

És igen, horgolótűk is vannak, bár ezek az átlátszók csak 5-ös mérettől.

Ha még érdekel valakit...

... még megvagyok!

Köszi az érdeklődést, a kezem is már lassacskán javulgat. Volt jó néhány nap, amikor egyáltalán nem tudtam semmi kézimunkát a kezembe venni, annyira fájt, de a két hét kenegetés és kímélés - úgy tűnik - meghozza az eredményt.

Tehát 3 hét alatt ennyit tudok felmutatni:

A fonalfalóban már említett 3 fülmelegítő.
Aztán elkészült a csipkesál, de azt még blokkolni kellene, de 125 g-mal az is megy a fonalfalásba.
Mesi új babájának, Ildinek kötöttem egy kardigánt (kemény 15 g) és egy sapkát (ami meg összesen 5 g), hogy ne fázzon már ebben a hideg őszben!


Meg kísérleteztem egy csomót ezzel a levéllel is. Meghorgolni sikerült, de leírást, rajzot, ne kérjetek! Nem tudom összehozni! Aki ügyes, lesse le képről! :-)


Na a levél se semmi, 4 g-ot nyom. Tehát 150 g-mot tudok még hozzáírni, így most az állásom: 737 g! Nem ér röhögni! :-) Legalábbis csak halkan, ha lehet!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...